Gratulálunk a népdaléneklési verseny résztvevőinek!


Már hagyománnyá vált, hogy a Pécsváradi Leányvásár népdaléneklési versennyel indul, az idei ugyanis már hetedik év volt amikor általános iskolás korú gyermekek mérettették meg énektudásukat és felkészültségüket a szakmai zsűri előtt. Az alsós korosztályból húsz, felsősökből pedig huszonhárom, vagyis rekordszámú jelentkezőt hallgattunk meg, egy kötelező és egy választott dallal. A megyéből nagyon sok helyről jöttek, Pécsváradon kívül Zengővárkonyból, Mohácsról, Harkányból, Szigetvárról is.

Idén először nem helyezéseket lehetett elérni, hanem sok más zenei vagy táncos versenyhez hasonlóan minősítést szereztek a gyerekek. Bronz, ezüst és arany minősítésre értékelt a zsűri, illetve kiemelt arany, és különdíj kategóriákat ítélt oda. A kiemelt aranyat, illetve különdíjat kiérdemelt versenyzők tudásukat a Pécsváradi Leányvásár nagyszínpadán is bemutatták.

A zsűri tagjai az idei évben Link-Réfi Csilla, Mericsné Rábai Katalin, Szentes Anett, Balogh János (elnök) és Gálber Attila voltak.

Eredmények:

Alsósok

Kiemelt arany: Kutas Anna (Pécsvárad), és Vucskics Barnabás (Szigetvár)

Különdíj: Kutas Márta (Pécsvárad)

Felsősök

Kiemelt arany: Balázs Lili Anna (Pécs), Orsolics Rebeka Sára (Zengővárkony), Szabó Emese (Pécs), Balázs Levente Barna (Pécs)

Különdíj: Horváth Anna

Gratulálunk a helyezetteknek és minden versenyzőnek a színvonalas produkciókért, illetve köszönjük a felkészítőtanárok, szülők munkáját és segítségét, amely lehetővé tette, hogy a gyermekek elindulhassanak verenyünkön! Külön köszönet a szakmai zsűrinek és a szervezőknek, Andrics Aliznak és Józsa-Papp Évának!

Jövőre visszavárunk mindenkit az 57. Pécsváradi Leányvásárra!