Egyéb


Már hagyománnyá vált, hogy a Pécsváradi Leányvásár népdaléneklési versennyel indul, az idei ugyanis már hetedik év volt amikor általános iskolás korú gyermekek mérettették meg énektudásukat és felkészültségüket a szakmai zsűri előtt. Az alsós korosztályból húsz, felsősökből pedig huszonhárom, vagyis rekordszámú jelentkezőt hallgattunk meg, egy kötelező és egy választott dallal. A […]

Gratulálunk a népdaléneklési verseny résztvevőinek!


TÁJÉKOZTATJUK A TISZTELT UTAZÓKÖZÖNSÉGET, hogy 2022. OKTÓBER 13. (CS) 8.00 óra és OKTÓBER 17. (H) 8.00 óra között AZ AUTÓBUSZOK A PÉCSVÁRADOT ÉRINTŐ TÁVOLSÁGI JÁRATOK ÚTVONALÁN KÖZLEKEDNEK: Strand (Munkácsy M. utca) – Kollégium – Szabadság utca. A fenti időszakban a buszjáratok a következő megállókat nem fogják érinteni: Szentháromság tér, Vár […]

A buszjáratok útvonala is módosul négy napra


Kedves Pécsváradiak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az 56. Pécsváradi Leányvásáron ismételten útlezárások és forgalomkorlátozások lesznek, melyek a következőképpen alakulnak majd: Kossuth Lajos utca rendezvényre eső része (Szabadság utca, a Vár utca és a Dózsa György utca felől), valamint az Entz Béla utca Szentháromság térrel találkozó szakasza 2022.10.14. (péntek) reggel 8.00 órától […]

Forgalomkorlátozások a rendezvény idején


Kedves Leányvásározók!Kedves Érdeklődők! Idén is lesz TOMBOLASORSOLÁS október 15-én, szombaton 18.00 órától, a nagyszínpadon! Érdemes jegyeket vásárolni, hiszen a nyeremények értéke meg fogja haladni még a tavalyiakét is. Tombolajegyek a hét folyamán, a rendezvény előtti napokban elérhetőek lesznek a Művelődési Központ 2-es irodájában, illetve péntek délutántól az Információs Pavilonban is […]

Tombolasorsolás a Leányvásárban



Kedves Érdeklődők! Leányvásári Repoharak már elővételben is elérhetőek a Pécsváradi Művelődési Központ 2-es irodájában. (Kossuth Lajos utca 31.) Gravírozott borospohár: 1.000,- Ft Üdítős pohár: 500,- Ft Bővebb infó: 72/465-123

Leányvásári repoharak


Tisztelt Igazgató Nő/Úr és Szaktanárok! Az idei esztendőben, a Pécsváradi Leányvásár alkalmából Pécsvárad Város Önkormányzata ismét megrendezi az immár hagyományossá vált Baranya Megyei Népdaléneklési Versenyt, 2022. október 14-én (pénteken) 11 órai kezdettel, a Pécsváradi Művelődési Központban. Szeretettel várjunk a megye iskoláiból, azon alsó- és felső tagozatos diákok jelentkezését, akik ének-zenei […]

Népdaléneklési verseny


Kedves Érdeklődők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az idei Leányvásárra, valamint a Leányvásári Bálra szóló ELŐVÉTELES BELÉPŐ KARSZALAGOK MÁR ELÉRHETŐEK a Pécsváradi Művelődési Központ 2-es irodájában. Cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos utca 31. Telefon: 72/465-123 Az 56. Pécsváradi Leányvásár az előző évekhez hasonlóan belépőjeggyel látogatható. Kizárólag NAPIJEGY vásárolható, melynek díja a helyszínen: […]

Információk a 2022. évi Pécsváradi Leányvásár belépődíjairól


A 2021-es Pécsváradi Leányvásáron rendhagyó módon az internetes szavazást és a szakmai zsűri első helyezését is a Sárköz Néptáncegyüttest képviselő Jónás Dorina nyerte meg. A kettős első helyezéshez szívből gratulálunk! Dorina egy csodálatos 1910-es évek elejéről származó rekonstruált bátai katolikus viseletben mutatkozott be. A viselet brokátselyemből készült, melyet aranypaszomány és […]

Leányvásár szépe választás



Idén már a hatodik Népdaléneklési Versenyre került sor a Pécsváradi Leányvásár keretein belül. Köszönjük a gyerekeknek a színvonalas produkciókat! A zsűri, melynek elnöke Gálber Attila néptánc-koreográfus, néptáncoktató volt, a következő helyezéseket osztotta ki: Alsó tagozat: 1. Hűvös Márton 2. Korompay Botond Örs 3. Orsolics Rebeka Sára Felső tagozat: 1. Babos […]

VI. Népdaléneklési verseny a Pécsváradi Leányvásáron


A Töttös Sándor Zengővárkony Kultúrájáért Alapítvány és a Kárpáti Érték Közösség Alapítvány együttműködésének köszönhetően nyílt új kiállítás a Pécsváradi Emlékházban. Töttös Sándor a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja, Muharay Elemér éltműdíjas, Zengővárkony díszpolgára és számos más díj tulajdonosa a helyi kulturális élet meghatározó alakja emlékére nyílt kiállítás a Pécsváradi […]

Töttös Sándor életműkiállítás nyílt a Pécsváradi Emlékházban


TÁJÉKOZTATJUK A TISZTELT UTAZÓKÖZÖNSÉGET, HOGY A PÉCSVÁRADI LEÁNYVÁSÁR RENDEZVÉNY MIATT (2021. OKTÓBER 15-ÉN 800 ÓRÁTÓL, OKTÓBER 18-ÁN 0800 ÓRÁIG) AZ AUTÓBUSZOK A PÉCSVÁRADOT ÉRINTŐ TÁVOLSÁGI JÁRATOK ÚTVONALÁN KÖZLEKEDNEK. (Strand (Munkácsy M. utca) – Kollégium – Szabadság utca) A fenti időszakban a buszjáratok a következő megállókat nem fogják érinteni: Szentháromság tér, […]

Buszközlekedés a Leányvásár idején


MÄDCHENMARKT IN PÉCSVÁRAD 2021 Der Schirmherr der Veranstaltung: Dr. János Hargitai, Parlamentsabgeordnete   OKTOBER (FREITAG) Kulturzentrum (Kossuth L. Str. 31.) 11.00 Uhr        Gesangwettbewerb für Kinder und Jugend 16.00 Uhr        Feierliche Eröffnung 17.00 Uhr        Volkstanzaufführung: „BARTINA aus Szekszárd”   Gedenkhaus (Dózsa Gy. Str. 4.) 15.30 Uhr        Ausstellungseröffnung: Das Lebenswerk von SándorTöttös, […]

Mädchenmarkt in Pécsvárad 2021




Kedves leendő Vendégeink! A 2021-es évben a Pécsváradi Leányvásár belépődíjai a következők: Ingyenes kategóriák: A teljes vasárnapi nap, mindenki számára Pécsváradi lakosok számára mindhárom nap 14 év alatti és 65 év feletti vendégeinknek mindhárom nap Napijegy: 2.500Ft Kétnapi jegy: 4.000Ft A jegyek elővételben is megvásárolhatók október 6. szerdától a Pécsváradi […]

Információ a belépődíjakról


A Pécsváradi Leányvásár egy többszáz éves hagyomány, mely kiemelkedő jelentőségű a környék lakóinak életében. Az idei esztendőben, nagy örömünkre, a Pécsváradi Leányvásár alkalmával Pécsvárad Város Önkormányzata ismét megrendezi az immár hagyományossá vált Baranya megyei népdaléneklési versenyt, melyre 2021. október 15-én (pénteken), 11 órai kezdettel a Fülep Lajos Művelődési Központban kerül […]

Népdaléneklési verseny felhívás




Kedves Vendégeink! Bízva abban, hogy az idei év folyamán már újra együtt ünnepelhetünk, a Pécsváradi Leányvásár szervezői már megkezdték a 2021-es rendezvény előkészítésének munkálatait. Egyelőre amit elárulhatunk, az a biztos időpont: 2021. október 15-16-17. Kérjük jegyezzék fel naptáraiba, és kövessék oldalainkat, ahol minden friss információt közzéteszünk!

Pécsváradi Leányvásár 2021-ben!


A Pécsváradi Leányvásár egy többszáz éves hagyomány, mely kiemelkedő jelentőségű a környék lakóinak életében. Ehhez kapcsolódik immár ötödik éve a Baranya megyei népdaléneklési verseny, Pécsvárad Város Önkormányzata szervezésében. A 2020-as év azonban különleges hozzáállást követel mindannyiunktól, így a Pécsváradi Leányvásár is módosított formában kerül megrendezésre. A jelenlegi szabályozás adta lehetőségeket […]

A népdaléneklési verseny sem marad el


A Kárpáti Érték Közösség Alapítvány Tisztelettel meghívja Önt a Pécsváradi Emlékházban nyíló (Dózsa György utca 4.) „Sárközi népviselet a Zengőalján” című kiállítás megnyitójára és az emlékház új közösségi térének átadására 2020. október 16-án, pénteken 16 órára. Köszöntőt mond: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Zádori János Pécsvárad Város Polgármestere A kiállítást […]

Újabb kiállítás nyílik a Pécsváradi Emlékházban


Amennyiben a 2020. október 17-18. közötti Leányvásáron árusítani szeretne, az alábbi címre várjuk jelentkezését: e-mail:  leanyvasar@aconarendezveny.hu Igyekszünk mindenkinek válaszolni, kis türelmet kérünk az összes jelentkezés feldolgozásához. Megértésüket előre is köszönjük!

Információk vásározóknak




Kedves Vendégeink!   A koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben, a jelenlegi szabályozás adta lehetőségeket számba véve és a felelősségteljes magatartást szem előtt tartva a következő döntést hoztuk: A Pécsváradi Leányvásár az idei, 2020-as évben kizárólag kézműves kirakodóvásárként kerül megrendezésre, október 17-18-án, mindkét napon 9 órától. A népzenei és néptánc produkciók, az […]

Pécsváradi Leányvásár 2020.


A Pécsváradi Leányvásár több mint 50 éves történetében először tartottunk esküvőt. Az ifjú pár a szombat délutáni forgatagban a nagyszínpadon mondta ki a boldogító igent, többszáz ember előtt. Házasságukhoz nagyon sok boldogságot kívánunk!   A képes beszámolót a NAIV ART-nak köszönhetjük.  

Esküvő a Pécsváradi Leányvásárban


Idén a negyedik Népdaléneklési Versenyre került sor a Pécsváradi Leányvásár keretein belül. Köszönjük a gyerekeknek a színvonalas produkciókat! A zsűri, melynek elnöke Szondi Józsefné volt, a következő helyezéseket osztotta ki: Alsó tagozat: 1. Kutas Anna 2. Orsolics Rebeka Sára 3. Fehér Zsófia Felső tagozat: 1.Varga Zsófia és Varga Bernadett 2. […]

Gratulálunk a népdaléneklési verseny győzteseinek!



Már kaphatók a Fülep Lajos Művelődési Központban az elővételes jegyek! ‼️ 👉 3.500Ft/db, két napra szól (péntek, szombat) és a leányvásári bál ingyenesen látogatható vele! 👉 További információ a jegyekről és az ingyenes kategóriákról: http://pecsvaradileanyvasar.hu/…/informacio-a-belepodijakr…/ Mindenkit szeretettel várunk a Pécsváradi Leányvásárban! ❤️❤️❤️

Megkezdődött az elővételes jegyek árusítása!


Kedves leendő Vendégeink! A 2019-es évben a Pécsváradi Leányvásár belépődíjai a következők: Ingyenes kategóriák: A teljes vasárnapi nap, mindenki számára Pécsváradi lakosok számára mindhárom nap 14 év alatti vendégeinknek mindhárom nap Felnőtt (14 év felett) napijegy: 2.000Ft Elővételi jegy: 3.500Ft, mind a két napra szól (péntek, szombat) és a leányvásári […]

Információ a belépődíjakról



Az elmúlt évekhez hasonlóan a Pécsváradi Leányvásár alkalmával Pécsvárad Város Önkormányzata Baranya megyei népdaléneklési versenyt hirdet, melyet 2019. október 18-án (pénteken), 11 órai kezdettel a Fülep Lajos Művelődési Központban rendezünk. Szeretettel várjunk a megye iskoláiból, azon alsó- és felső tagozatos diákok jelentkezését, akik ének-zenei tevékenységükben kiemelkedően teljesítenek. Kérjük a szakpedagógusokat, […]

Népdaléneklési verseny 2019. – versenyfelhívás



Idén már a harmadik Népdaléneklési Versenyre került sor a Pécsváradi Leányvásár keretein belül. Köszönjük a gyerekeknek a színvonalas produkciókat! A zsűri, melynek elnöke Vida Lóránt, a pécsváradi zeneiskola igazgatója volt, a következő helyezéseket osztotta ki: Alsó tagozat: 1. Sántha Fruzsina- Pécsvárad 2. Bayer Botond- Pécsvárad 3. Kis Dorottya- PTE Gyakorló […]

Harmadik népdaléneklési verseny


A 2018-as évben a Pécsváradi Leányvásár belépődíjai a következők: Ingyenes kategóriák: A teljes vasárnapi nap, mindenki számára Pécsváradi lakosok számára mindhárom nap (a karszalagok átvételének utolsó határideje péntek, vagyis ma délután 2 óra!) 10 év alatti és 65 év feletti vendégeinknek mindhárom nap Felnőtt (16-65 év között) napijegy: 1.000Ft 10-16 […]

Információ a belépésről


Utolsó lehetőség! Aki eddig nem tette meg, még a mai napon du 2 óráig átveheti az ingyenes belépésre jogosító karszalagját a művelődési központban! Ez után már csak a beléptető kapukon lehet bejutni a rendezvény területére!      

Kedves pécsváradiak!


Kedves leendő Vendégeink! A báli belépőjegyek a Leányvásár infó standjánál is megvásárolhatók lesznek még! Természetesen a sportcsarnok befogadóképessége azért véges, tehát igyekezzünk nem az utolsó pillanatra hagyni a jegyvásárlást, de az információs pultban még várjuk Önöket! A  hagyományos szombat esti bál 22 órakor kezdődik a Perfekt Zenekarral, sztárvendég 23 órakor: […]

Báli belépők – nem fogytak még el!





Mától a szombati bálra is megvásárolhatók a belépőjegyek, 1000 Ft/db áron, a Fülep Lajos Művelődési Központban! A  hagyományos szombat esti bál 22 órakor kezdődik a Perfekt Zenekarral, sztárvendég 23 órakor: Zoltán Erika (helyszín: sportcsarnok, kapunyitás 21.30) Tombolavásárlásra is van már lehetőség, 200 Ft/db áron. Érdemes próbára tenni a szerencsét, hiszen […]

Már kaphatóak a báli jegyek is!!!


Idén is lehet vásárolni Leányvásár logóval ellátott borospoharakat, 600 Ft/db áron. Aki az érkező vendégeit már ilyenből szeretné kínálni, már most beszerezheti a Fülep Lajos Művelődési Központban!    

Borospoharak



Október 8-18 között várjuk a pécsváradi lakosokat a Fülep Lajos Művelődési Központban az ingyenes belépésre jogosító karszalag átvételére. Lakcímigazoló kártyák ne maradjanak otthon! Fénymásolatot vagy lefotózott verziót is elfogadunk! A karszalag családtagok részére is átvehető, csak hozni kell a lakcímkártyáikat. Az iroda 8-16 óra között van nyitva. Akik ebben az […]

Karszalag pécsváradiak részére


Kedves Vendégeink! Megkezdődött a 2018. évi Pécsváradi Leányvásár elővételes jegyeinek árusítása: Az elővételes jegy mind a két belépődíjas  napra érvényes (péntek, szombat), 1.500 Ft-ba kerül, és október 18-án csütörtökön 15 óráig vásárolható meg a Fülep Lajos Művelődési Központban (Pécsvárad, Kossuth u. 31.). Ezt követően már csak a helyszínen lesz lehetőség […]

Már kaphatóak az elővételes jegyek!


Tájékoztatjuk az árusítani jelentkezett partnereinket, hogy a jelentkezési lapon feltüntetett telefonszám nem él, e-mailben továbbra is várjuk a kérdéseket, észrevételeket (a jelentkezést már nem, mert már lejárt a határidő!) Megértésüket köszönjük !

Vásározók részére


Köszönjük az árusítók, szolgáltatók eddigi jelentkezését. A jelentkezés továbbra is folyamatos, szeptember 7-ig. Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy a visszaigazolásokra a feldolgozás után, vagyis szeptember 7-15. között lehet számítani, mindenki írásos visszaigazolást fog kapni! Türelmüket köszönjük!   Jelentkezési lapok információk itt: pecsvaradileanyvasar.hu/infok-vasarozoknak        

Jelentkezési határidő vásározók részére



A négy évvel ezelőtt megújult Leányvásár színvonalának megőrzéséhez az idei évtől belépődíjassá válik rendezvényünk. A belépőjegy minden esetben mindhárom napra érvényes, és a következő kategóriákat tartalmazza: A legdrágább a helyszínen váltható felnőtt jegy, 2000 forint. Az elővételes jegy 1500 forint, a gyermekjegy a helyszínen és elővételben is 1000 forint, és […]

A pécsváradiaknak ingyenes a belépés


Az idén már a második leányvásári népdaléneklési versenyre került sor, az elsőt a Leányvásár 50. évfordulója alkalmából szervezte meg tavaly Andrics Aliz és Józsa-Papp Éva. A megyéből összesen 43 versenyző indult, az alsó és a felső tagozat külön kategóriában. A zsűri  Kertész Attila vezetésével a következő eredményt hozta: Az alsó […]

A népdaléneklési verseny eredménye





Idén sem marad el a tombolasorsolás! 11db nagy értékű nyereménycsomag, a fődíj értéke 100.000Ft!!! A tombolajegyek már most megvásárolhatók a Fülep Lajos Művelődési Központban, 200Ft/db áron, de természetesen a rendezvény idején is kaphatók lesznek! Sorsolás szombaton este 18.30-kor a nagyszínpadon!

Idén is lesz tombola!




A tavalyi esztendőhöz hasonlóan, idén is a Pécsváradi Leányvásár alkalmával, Pécsvárad Város Önkormányzata, Baranya megyei népdaléneklési versenyt hirdet, melynek megrendezésére 2017. október 20-án (pénteken), 14 órakor a Fülep Lajos Művelődési Központban kerül sor. (Amennyiben sokkal több jelentkezőnk lesz, mint tavaly, a kezdést áttesszük 13 órára, de erről időben értesítünk mindenkit) […]

Népdaléneklési verseny



Az idei Leányvásárra készülő árusok figyelmét szeretnénk felhívni, hogy a jelentkezési lapok várhatóan június elején kerülnek ki honlapunkra! Addig is, bővebb információ a pecsvaradileanyvasar@gmail.com címen kérhető! A program már szervezés alatt, erről egyelőre többet nem árulhatunk el, de érdemes gyakran visszalátogatni oldalunkra, mert hamarosan közzétesszük az idei fellépők listáját! 🙂

Leányvásár 2017.